Egy Kicsi tündérről
m: Fair play díjra is esélyes vagy a Blogtorna mezőnyében. Mit üzennél
Újlakásnak, aki még mindig versenyben van?
BigTom: Újlakásnak természetesen sok sikert. Szívesen
adnék jó tanácsokat, de egyrészt, azt hiszem nincs rá szüksége,
másrészt ebben a versenyben sose tudhatod, mi lesz a következő lépés.
Az tény, hogy az SMA Bug vs Újlakás őszinte, nyílt és kemény kűzdelem
volt, amit jól jelez, hogy mind a két blog több szavazatot kapott, mint
bárki a második fordulóban.
m: A blogtorna teljesítette a várakozásaidat?
BigTom: Alapvetően igen. Számoltam vele, hogy hamar ki
eshetek, és már annak is örülök, hogy legalább nem sorsolásosan, hanem
szavazáson estem ki. Ha az előzetes
esélyeket nézem, akkor már az is nagy eredmény, hogy Újlakást sikerült
tisztességesen megszorítani. Így legalább
lehetett kampányolni, és egyébként is azt gondolom, hogy egy Blog
versenynek a közösség kegyéből kell eldőlnie.
Talán jobb is lenne egyébként a verseny, ha nem lehetne csak úgy
kiesni, hanem minden kiesést a közönség döntene el, esetleg úgy, hogy
az értékelés pontjai plusz százalékokat jelenthetnek annak aki jobb
értékelést kapott. Esetleg így egy blog ismertségét is figyelembe
lehetne venni, hiszen egy kis blognak kevesebb az esélye egy nagy blog
ellen. Persze tudom, ez a verseny nem az igazságosságról szól, de ez
még játszásiból is jópofa lehetne.
m: Zsófin a javulás jelei láthatóak. Reméljük nem keserítette el a
kiesés?
BigTom: Zsófit semmi sem tudja elkeseríteni, ő egy
kicsitündér. Ami engem illet én már azt várom, hogy valami komolyabb,
konkrétabb eredmény jelentkezzen, de persze nyilván türelmetlen vagyok.
Azért azt gondolom, hogy Zsófit illetően még nagyon sok munka vár ránk.
Remélem..Sok mindent.
Eddig 4 komment érkezett
(
)
-
1. Szép Macicsalád
2007. 07. 20. 14:30 -
2. mimke
2007. 07. 20. 14:44Itt találjátok Zsófit és BigTomot: sma-bug.freeblog.hu/
-
3. Szép Macicsalád
2007. 07. 20. 15:54Köszi Mimke! A linket elfelejtettem.
-
4. PerciSearreire
2007. 11. 10. 19:51Science Fiction of exceptional texture and vision <a href=taruta.batcave.net/perchlorateclozeprocedure18.html>genusoryzomys</a>
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


Írtunk egy hosszabb kommentet BigTom honlapjára. Akit érdekel, az ott elolvashatja.
Zsófi egy csodálatos kis teremtmény. Örülünk, hogy a verseny kapcsán megismerhettük. BigTom pedig nagyszerű Apa.