2008. október
Ki melyikben főz?
Íme a 200. bejegyzésünk :) Igazán büszke vagyok magunkra.
Tehát, a szavazás véget ért, de íme az újabb feladat! A hét konyha tulajdonosa: kriwi, ujlakas, kisvirag, weenee, gus, egmont, és mimke (azaz jómagam:)
Aki először beírja kommentbe a helyes megoldást az egy francia drazséval lesz gazdagabb, amit a szerkesztőségben átvehet :)
Újszülött orszarvú bébi az állatkertben
Meghívót kaptam, hogy ha kedvem és időm engedi, akkor írjak ide is pár sort. Megtiszteltetésnek veszem a lehetőséget. Ezt a bejegyzést a új kis orrszarvúnak szentelem, aki október 22-én született. Úgy néz ki, hogy testvérével ellentétben, őt az anyja, Lulu elfogadja. Layla volt az első a világon, aki egészségesen, mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra. A mostani újszülött borjú szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant, amihez úgynevezett kirokonzervált, azaz fagyasztva tartósított hímivarsejteket használtak fel. Ő az első "kiro-orrszarvú" a világon. A következő videón megcsodálhatjátok a fél mázsás apróságot.
Itt pedig webkamerán figyelhetitek meg anyát és borját.
Konyha-ajánló, és szavazás
Íme a szavazás napja, és a konyhák bemutatója..Olvassatok és szavazzatok!
A szavazás péntekig tart, aztán lehet találgatni, hogy melyik konyha kié :)
A hét vicces bejegyzése
Olasz csokor III.
Vadiúj logisztikai vezető - olasz, magyarul nem beszél - első napján üdvözli a kollégákat a cégnél:
- "Nagyot fingottam!" - mondja az irodába belépve.
Síri csend, döbbenet.... Majd iszonyatos nevetés tör ki!
A logisztikai vezető feje piros, kék és fehér színeket játszik, érezvén hogy valami nagyon nem jól sült el. Aztán segítségére siet egy ismerős kolléga, és elmagyarázza neki, hogy valaki valószínűleg nagyon csúnya tréfát űzött vele...
* nem én voltam :-)
Konyha konyteszt - last minute
Szóval ma éjfélig még küldhettek konyhákat, bár van hét, szóval így is lesz miből válogatni..Addig is kommentelgessetek...Nézelődjetek..Mondjuk itt.
Az ajándékon már gondolkodom, azt hiszem viszont megtartom meglepinek :)
Kávészünet
Kétségbeestem! Itt voltak nemrég a szüleim és a hugom. Tettünk-vettünk, aztán apu megszólalt:
- Krisztikém, ezeket öregöld le, aztán...
Nem értettem a mondatot :-(. Gyorsan megkérdeztem a hugom, hogy érti-e, reménykedve hogy nem, és nem csak én hülyülök. De értette! Ti értitek?
A hét vicces bejegyzése
Elég fáradtok vagytok így délután?
(Én kérek elnézést)
Konyha Konteszt
Íme az első konyhák. Természetesen a nevezés továbbra is 27-ig tart, addig is lehet nézelődni. A szavazás is majd ebben a posztban lesz. És kérek mindenkit, aki tudja, hogy kié az adott konyha az se buktassa le :)
tIJBp házi(?) verseny
Majdnem teljes a tIJBp csapata :) Mivel a szerkesztőségből hárman is most költöztünk, ezért gondoltam konyha szépségversenyt hirdetek. Gondolom kriwin és weeneen kívül ujlakás is szivesen dicsekedne a konyhájával. Persze más is gondolhatja úgy,hogy az ő konyhája a legszebb :)
A képeket név nélkül raknánk ki, és akkor lehetne rájuk szavazni jól :)
Mondjuk legyen a határidő október 27, hogy mindenkinek legyen ideje a hosszú hétvégén is fotózni :)
Update: Az első konyhát már meg is kaptam :) Aki esetleg nem tudja, hova küldje, az a profilomból kukkolja meg az emilcímemet, és oda :)
Szívmelengető
Ó de csodás ilyen jó hírre ébredni reggel! Pozitivitást lehel az ember egész napjára.
A yahoo főcímlapján olvasni, hogy megszületett Spanyolországban az első kisbaba, aki a beteg testvérén hivatott segíteni. A báttyus egy genetikai betegségben szenved, amelyet az új kutatásoknak köszönhetően a kistestvér születésekor levett köldökzsinór vérrel fognak kúrálni.
Ennek a kis jövevénynek már élete első napjaiban fontos küldetése van, mondhatni hogy egy igazi kis angyal jött világra!

